Minden ház teremtés eredménye, egy-egy megvalósult gondolat. A gondolat nagyon finom erőforma, és megváltoztatni is csak gondolati úton lehet. A ház tehát egyéni gondolatok, illetve nagyon erős kollektív gondolatok együttes eredménye.
Amikor egy házat csúcsos tetővel, szögletes alaprajzzal, négyzet vagy téglalap alakú ablakokkal terveztetünk meg, a hagyományos gondolatsor működik bennünk, a szokatlan, egyedi megoldások viszont egyéni gondolataink megnyilvánulásai.
A magyar térrendezésnek évezredek óta léteznek hagyományai és szabályai, amelyek mélyen a tudatunkban születésünktől fogva jelen vannak.
A magyar hagyomány a házat élő embernek tekinti. A bejárati ajtó a szája, az ablakok a szemei. Nyelvünkben pontosan él ennek a gondolkodásnak az emléke:
homlokzat
ablakszem
koszorú
vakablak
szemöldökfa
fülke
kontyos ház
süveges ház
pince torka
lábazat
A régi magyar házak arányai, szerkezeti elemei, alaprajza, tájolása, felhasznált anyagai mind-mind népünk bölcsességét és kozmikus tudását bizonyítják, a házak berendezése pedig a magyar népművészet megannyi csodája.
A régi házak berendezése nagyon egyszerű, rendkívül célszerű, és mégis szép volt. Őseink minden bútordarabjukat, minden használati tárgyukat díszítették, és ezek a díszítések legtöbbször mágikus jelentéssel bírtak.
A házépítés magyar hagyományának főbb szabályai – ha eszerint kívánjuk kialakítani otthonunkat:
1. A házat a négy fő égtáj szerint a legjobb tájolni.
2. A ház vázszerkezetében, középen célszerű elhelyezni a kettős, térbeli keresztet, ez a ház magja.
3. Hagyományaink szerint a bejárat keletre, délkeletre vagy délre kerüljön.
4. Lehetőleg minden égtáj felé nyíljanak nyílászárók, kivétel északra.
5. A ház aktív, élénkítő részei a keleti, délkeleti, és a déli oldalak. Ide célszerű elhelyezni a nappalit, dolgozószobát, gyerekszobát, azokat a helyiségeket, ahol alkotunk, szellemi munkát végzünk.
6. Passzív, „álmosító” részek a nyugati, északnyugati, ill. az északi oldalak, ahol jó helye van a hálószobának, fürdőszobának, tárolóknak.
7. Semleges, nyugodt helyek a délnyugati és az északkeleti oldalak, ill. a ház közepe. Ide kerülhetnek a társasági élet színhelyei, konyha, étkező, nappali egy része.
8. Mindenképpen legyen magas tető a házon.
9. A falak és a tető aránya feleljen meg az aranymetszés szabályainak.
10. Az ablakokon legyen kereszt alakú osztás.
11. A ház közepén legyen kémény.
12. A konyhai tűzhely, kazán, kandalló csatlakozzon ebbe a kéménybe.
13. A ház lelkében égjen a tűz.
14. A házat olyan emberek építsék, akik a lehető legjobb erőt, információt „építik bele”.
15. Az építkezés kezdetén, folyamán és befejeztével végezzük el a hagyományos házépítő rituálét.
16. Használjuk a hagyományos csúcsjeleket, amelyek kozmikus antennaként és védelmül is szolgálnak.
17. A házban legyen házi oltár.
18. A ház berendezésénél használjuk a magyar jelképrendszer megfelelő elemeit.
19. Természetes anyagokból építkezzünk.
20. Hallgassunk a belső tudásunkra.
21. Tegyünk a ház négy sarkába és csúcsára egy-egy természetes hegyi kristályt.
Forrás: Színia – A magyar ház mágikus titka