Kétgenerációs lakás Újbudán

Kétgenerációs modern társasházi lakás Budán

A fiatalos, 50-es éveikben járó házaspár – egyetemista lányukkal – Budapest XI. kerületének egyik legszebb részén vásárolta meg új lakását, – mely egyúttal életmódváltást is jelentett a családnak, mivel egy budapesti agglomerációban fekvő városból költöztek ide.

A munkahely gyalogtávolságra került, az egyetem nagyon könnyen megközelíthetővé vált, korábbi ingázás helyett jut idő egymásra, színházra, mozira, olvasásra.

A társasház egy teljes szintjén elhelyezkedő – eredetileg két különálló lakásnak tervezett – de már az építés során egybenyitott lakás ritkaság volt az ingatlanpiacon. A tulajdonosok a családi összetartozást generációkon át követve a modern városi életvitelben is szerették volna megvalósítani, így számukra az ingatlan ideális választás volt, még azzal együtt is, hogy a lakás burkolatai, beltéri ajtói, fürdőszobái komplett felújítást igényeltek, – és ha már ezek cseréje indokolt volt, úgy döntöttek, hogy lakberendezőket kérnek fel a terek újraformálására, átalakítására.

 

A megbízók mind a tervezésre, mind a kivitelezésre megadták a tervezőknek, a szakembereknek és beszállítóknak a szükséges időt a pontos és precíz megvalósításhoz, – ez garantálta a magas színvonalat mind az anyagválasztás mind a megmunkálás, beépítés, esztétikai és műszaki kritériumok tekintetében.

A konyha-nappali és az előszoba válaszfalainak áthelyezésével a konyha nagyobb teret kapott, az előtér-közlekedő rész pedig praktikusabb funkciót, az egyetemista lánynak pedig önálló lakrész kialakítása vált lehetővé.

Az olasz trendeket követő design már a tervezés kezdeti szakaszában nyert a megbízóknál, – így a minőségi diófafurnér és a világos festett bútorok kombinációja – különböző felületekkel, finom, nyomott mintás vagy lágyan rajzolatos tapéta hátterekkel következetesen megjelenik a lakásban.

A nappali különböző méretű taupe színű bőr innovatív, relax rendszerrel ellátott kanapéi és fotellé alakítható puffja a megfelelően magas háttámlának és nem túl nagy beülési mélységnek köszönhetően tökéletes kényelmet nyújt a családi körnek az esti beszélgetésekhez és a vendégmarasztaló délutáni baráti programokhoz is.

A konyha anyagválasztása is a fő koncepciót követi: diófa furnér és magasfényű festett bútor – a fiókos alsó elemeken beültetett Haefele fogantyúkkal, a felső elemeknél push-open (enyhe nyomásra nyíló) frontokkal, és a professzionális, csillogó és időtálló TechniStone munkalappal.

A gépek a legújabb technológiát képviselik: gőzpárolóval, design páraelszívóval és indukciós főzőlappal felszerelt a konyha.

Az egyetemista lány lakrésze szintén a fa-fafurnér-festett kombinációra épül, azzal a különbséggel, hogy diófa helyett itt enyhén szürkített tölgyfa és bézs helyett fehér festett frontokkal és polcokkal készültek a bútorok – melyben a kiegészítő szín: a halványlila és a padlizsán is megjelent.

A fürdőszoba különlegessége az infrafűtéses, mozaikkal burkolt leülő a hatalmas zuhanyzóban.A nagyméretű fehér csempék dekorja a mályva több árnyalatával megálmodott enyhén domboros csíkos.

 

A világítás minden helyiségben úgy került kialakításra, hogy legyen fényár, ha szeretnék, vagy hangulatvilágítás – attól függően, hogy épp mire vágynak, – a függesztékek és csillárok fényerőszabályozója további hangulatformálásra adnak lehetőséget.

 

  • Tervek
  • Anyagok